Ergonómia

Az ergonomikus munkahely

Számítógépes munkahelyi környezetünket a szokásostól eltérő szempontok figyelembevételével kell kialakítanunk. Ennek fő oka, hogy a számítógép állandó használata egészségkárosító hatású. Ebben a részben szó esik a hardver, a szoftver és a hozzá tartozó dokumentáció iránt támasztható ergonómiai követelményekről is.
A számítógépes munkahelyek kialakításánál a következő tényezőket kell figyelembe vennünk:
A helyiségben az ablakok elhelyezése döntő jelentőséggel bír. A tűző, közvetlen napfény erősen rontja a képernyő láthatóságát. Ugyancsak kedvezőtlen, ha az egyébként árnyékban lévő monitor üvegén tükröződik az ablakon keresztül látható világ. Szemrontó hatású az is, ha a tükröződésbe az ablak előtti függöny is belelátszik, vagy egyenesen a napos ablakkal szemben ülünk. Ennek elkerülésére reluxák vagy sötétítőfüggönyök beszerzése ajánlott. A legideálisabb elrendezés, ha monitorunkat árnyékos helyre, hátlapjával a faltól 20 cm-re úgy helyezzük el, hogy az ablak jobbra (balkezeseknél) vagy balra (jobbkezeseknél) legyen. A reluxa, illetve a függönyök segítségével bármilyen időben szabályozhatjuk a helyiség természetes fényviszonyait.
mesterséges világítás kialakításakor a helyiség megvilágítására szórt, a munkaasztalra irányított fényeket alkalmazzunk. A fal világos színű, a padló sötétebb színű legyen.
Az irodai bútorok közül az állítható magasságú asztalok és székek a kedvezőek. A legfontosabb bútor a szék. A legmegfelelőbbek a gázrugós, szinkronmechanikás, fékezett görgős, derékhajlathoz igazítható, tűzálló bevonatú székek.

Az ember közérzetét befolyásoló környezeti tényezők közé tartozik a zaj is. A legalapvetőbb munkahelyi zaj az emberi beszéd, illetve a különféle gépek által kibocsátott hangok. A zajhatások csökkentésére halkabb gépek üzemeltetése, illetve hangszigetelés alkalmazása ajánlott. Olyan munkahelyeken - például ipari létesítményekben -, ahol a dolgozók fokozott zajártalomnak vannak kitéve, füldugó, illetve fülvédő használata szükséges.

Az ergonomikus számítógép


A számítógép akkor nevezhető ergonomikusnak, ha lehetővé teszi a használatával együtt járó munkahelyi megterhelések, illetve baleset- és munkavédelmi veszélyforrások kiküszöbölését, vagy előfordulásukat megakadályozza. A számítástechnikai eszközökkel kapcsolatos ergonómiai elvárásokat az 1995-ben, a svéd TCO (Tjänstemännens Centralorganisation) szervezet által kidolgozott szabvány - a TCO szabvány - foglalja össze. Fontos, hogy a számítógép előtt ülő felhasználó is tisztában legyen a számítógépes munka veszélyforrásaival. Ebben a részben részletesen foglalkozunk a veszélyforrásokkal, azok hatásaival és a védekezés javasolt módjával.

Monotónia

Az irodai munkahelyek általános veszélyforrásai közé tartozik a számítógépes munka monotonitása, például ha egy szöveg begépelése során huzamosabb időre a gép elé kényszerítjük magunkat. A munkát általában merev testtartásban, a monitort feszülten nézve végezzük. A monoton tevékenység azokat az izomcsoportokat terheli, amelynek következtében állandósulhat a rossz tartás, izom-, hát-, nyaktájéki fájdalmak, izomgörcsök jelentkezhetnek. Súlyosabb esetekben vérkeringési zavarok, szívfájdalom, porckorongbántalmak léphetnek fel.

A tünetek ellen 50 percenként szünetet tartva, a munkaasztaltól felállva rendszeres mozgással védekezhetünk. Ha van rá lehetőség, munkánkat úgy ütemezzük, hogy abban a változó jellegű tevékenységek váltsák egymást.

A hardver ergonómiája

billentyűzet és az egér használata jelenti az egyik legjelentősebb veszélyforrást, mert nem megfelelően kialakított munkakörnyezet esetén használatuk huzamosabb ideig tartó, természetellenes testtartásra kényszeríti a vállakat, a karokat és a csuklókat, a billentyűleütések pedig jelentősen megterhelik az ínhüvelyt és az ujjperceket. Zsibbadás, ízületi kopások és fájdalmak, idült ínhüvelygyulladás, vérkeringési zavarok léphetnek fel.
A kedvezőtlen körülmények hatására kialakuló izomfájdalmakat egységesen RSI (Repetitive Strain Injuries, azaz ismétlődő megterhelés okozta sérülések) szindrómának nevezzük. Ezek a problémák a nem teljes méretű billentyűzettel rendelkező, hordozható gépeken jelentkeznek legerősebben.
Az ergonómiai vizsgálatok kimutatták, hogy az izomterhelés egy része abból fakad, hogy a hagyományos billentyűzetet kezelők felsőteste 5 fokkal előrehajlik.
A tünetek elkerülésére a pihenőkben rendszeresen mozgassuk, masszírozzuk, tornáztassuk végtagjainkat. Igyekezzünk olyan technikákat kialakítani, amelyek segítségével kevesebb egérmozgással, illetve billentyűleütéssel is megoldható ugyanaz a feladat (gyorsbillentyűk, makrók).
Hordozható számítógép vásárlásakor legfontosabb szempontjaink közé tartozzon a billentyűzet használhatósága.
A billentyűk - funkcióbillentyűk, számbillentyűzet - elhelyezése, mérete, a lenyomásukhoz szükséges erő mértéke a mai napig is kutatás tárgya. A legújabb kutatási eredmények alapján dolgozták ki az úgynevezett ergonomikus billentyűzeteket. Ezek ívelt kialakításúak, illetve legtöbbjük középen két részre nyitható és a két rész tetszőleges szögbe fordítható egymással. Előnye, hogy sokkal kényelmesebb, hátránya, hogy meg kell tanulni hozzá két kézzel gépelni. Az ergonomikus billentyűzetek használatakor a felsőtest mintegy 15 fokban hátrahajlik, ezzel tehermentesül a hátizom és a porckorongok. Az ergonomikus billentyűzetek csak a testtartáson képesek változtatni.
Sokat segíthetünk a billentyűzet megfelelő elhelyezésével. Az eszköz pontosan előttünk legyen. Székünket állítsuk olyan magasra, hogy felkarunk a testünk mellett lazán lelógatva, alkarunk derékszögben hajlítva, az asztal lapjával párhuzamosan helyezkedjen el. Ilyenkor tenyerünk éppen a billentyűzet felett található. Ügyeljünk arra, hogy a billentyűzet előtt megfelelő távolság legyen kezünk megtámasztására, ezzel elkerülhetjük a megerőltető tartást. Egyes gyártók forgalmaznak billentyűzetre szerelhető kézpihentetőket is, amelyek a csuklót támasztják alá. A billentyűzet dőlését az alján található lábacskákkal saját igényeink szerint állítsuk be a legkényelmesebbre.
Tenyerünkbe jól illeszkedő, könnyen mozgatható egeret válasszunk, amelynél a gombokat az ujj oldalirányú elmozdítása nélkül lehet lenyomni. A balkezeseknek ajánlott a bal tenyér formáját követő egér beszerzése. Az egér mozgatásakor karunkat fektessük az asztalra, és csak a csuklónk mozogjon. Az egérmeghajtó szoftvert úgy állítsuk be, hogy az egeret egy 5×5cm-es területen mozgatva kényelmesen navigálhassunk a képernyőn. Használjunk vékony, puha egéralátétet.
képernyő felelős elsősorban a szem kifáradásáért, de előidézhet különféle arcbetegségeket is.
A képernyő alacsony képismétlési frekvenciája vezet a képernyővillogáshoz, amely különösen fehér képernyőháttér esetén zavaró. Sok egészségi probléma forrásai a képernyőfelület és az emberi arc közötti térbe kerülő porszemcsék. Ennek hatására fáradtságérzet, szemfájás, könnyezés, bőrpirosodás, rossz közérzet, esetleg kötőhártya-gyulladás alakulhat ki.
A kedvezőtlen hatások ellen gyakoribb szellőztetéssel, ventilátorokkal védekezhetünk. A villogást és sugárzást jó minőségű monitorok vásárlásával küszöbölhetjük ki, illetve csökkenthetjük le. A jobb minőségű monitorok másik kedvező tulajdonsága, hogy már rövid idejű használaton kívüli állapotban is képesek automatikusan „alvó” üzemmódba kerülni. Ez a tulajdonságuk azonban csak megfelelő képernyővezérlő kártya mellett használható ki.
A porszemcsék ellen földelt képernyőszűrővel védekezhetünk. Sokszor segíthet speciális - például Monix típusú - képernyőszemüveg, mint egyéni védőeszköz használata is.

A nyomtatókkal szemben támasztott általános ergonómiai követelmények közé tartozik az alacsony zajszint, az alacsony energiafogyasztás, a gazdaságos és egyszerű üzemeltetés. A lézernyomtatók esetében további szempont az alacsony ózonkibocsátás is.

A szoftver ergonómiája

A számítógépes rendszer és alkalmazói közötti találkozási felület iránti követelményeket kutatja a szoftverergonómia tudománya. A találkozási felületbe beletartozik a dokumentáció is. A barátságos felületű, ergonomikus programok javítják a munkával kapcsolatos komfortérzetet, csökkentik a rossz adatbevitelből, helytelen kezelésből fakadó hibák előfordulásának valószínűségét, biztosítják a szoftver szolgáltatásainak teljes körű felhasználását. Az ilyen programok kezelése könnyen megtanulható, követhető, a felhasználót munkája közben képernyős súgók segítik.
Ezen szempontok figyelembevételével igazán csak a kilencvenes évek elejétől fejlesztenek programokat, bár az ilyen irányú kutatások a nyolcvanas évek közepétől kezdődtek. Minthogy a számítógép milliók számára mindennapi munkaeszközzé vált, megnőttek a programok iránti követelmények. Ezek egyik fontos eleme az ergonomikus felhasználói felület kialakítása.
A programokkal szembeni legfontosabb elvárások:
megbízhatóság alatt a feladat tökéletes ellátását értjük, beleértve az illetékes felhasználók hozzáférésének biztosítását és az illetéktelenek kizárását.
könnyű kezelhetőség követelményéhez hozzátartozik a képernyős súgók alkalmazása, valamint az áttekinthető képernyőképek használata, amely a felhasználó és a szoftver közötti információcsere felgyorsulását eredményezi. Ide sorolhatók a menük, az eszköztárak, a párbeszéd panelek és egyéb elemek áttekinthető elrendezése és könnyű kezelhetősége.
Fontos a színek és a sötét-világos részek arányának helyes megválasztása is, ezeket a grafikus felhasználói felületen egyedileg is beállíthatjuk.
felhasználóbarát adatbevitel elsőrangú szempont. Az ergonomikus adatbeviteli képernyőkön a mezők alapértelmezett értékekkel rendelkeznek. A téves adatbevitel csökkentése érdekében a mezőket szűrőkkel látják el. A beviteli adatmezők nem ismétlődnek. Az eredmények megjelenítésekor megfelelő elrendezésben jelennek meg az adatok.
könnyű karbantarthatóság és továbbfejleszthetőség a programozók feladatát könnyíti meg. Irodai szoftverek tekintetében ezt viszonylag kevesen gyakorolják, pedig a legkorszerűbb irodai programok saját programnyelvvel is rendelkeznek, amelyekkel munkánkat meggyorsító alkalmazásokat lehet az iroda számára fejleszteni (ilyen például a Word szövegszerkesztő, illetve az Excel táblázatkezelő Visual Basic for Applications nyelve).
Az újabb fejlesztési irányok egyike az úgynevezett adaptív felhasználói felület, ahol a program alkalmazkodik a felhasználó szokásaihoz, és elrejti a nem használt parancsokat. Így működik a Microsoft Office 2000 és a Microsoft Office XP is. Ezt a szolgáltatást ki lehet kapcsolni, így visszatérhetünk a személyesen testreszabott felhasználói felületünkhöz.

A másik fejlesztési irány az ablakok számának csökkentése és az objektumok kinagyításának lehetősége. Például egy ikonként látszó objektumra mozgatva a kurzort egy felnagyított kép jelenik meg, amelyen azonnal dolgozhatunk.